Nőtt az új cégek száma az első fél évben
Többéves csökkenő tendencia fordult most meg azzal, hogy az új cégek száma 5,9 százalékkal növekedett az első hat hónapban Magyarországon a tavalyi első fél évhez képest, viszont továbbra is csökken a működő cégek száma a megszűnések nagy száma miatt – közölte a Bisnode Magyarország Kft.
A Bisnode elemzése szerint, bár az első fél éves javulás kétségkívül pozitív, mértéke mégis eltörpül a korábbi éveket jellemző visszaesésekhez képest. Emlékeztetnek arra, hogy míg 2010-ben rekordszámú, közel 50 ezer cég alakult, ezt 20 százalékos visszaesés követte 2011-ben, majd ezután folyamatosan csökkent a cégalapítások száma egészen a 2015-ös mélypontig, amikor mindössze 25 ezer új cég alakult.
Az idei első fél év végén több mint 522 ezer működő vállalkozást tartottak nyilván Magyarországon, ami csaknem 40 ezerrel kevesebb a 2013-as csúcsnál, de még így is bőven meghaladja a válság előtti időszak 480 ezer körüli értékét.
A nemzetközi cégminősítő megjegyezte, hogy lassul a cégszámok csökkenése, egyrészt a növekvő cégalapítások, másrészt az újonnan kezdeményezett megszüntetési eljárások visszaesése miatt. A cég szerint várhatóan ez a tendencia folytatódik az év második felében, illetve 2017-ben is, amelynek eredményeként a magyar gazdaságban több stabilabb vállalkozás lesz.
2016 első hat hónapjában alakult cégek közül a legtöbb a szakmai, tudományos és műszaki tevékenységű, illetve építőipari társaságok közül került ki, miközben a legtöbb vállalkozás a nagy- és kiskereskedelem után szintén ebben a két iparágban szűnt meg.
BÖNGÉSSZEN A HÍREK KÖZÖTT
Egy újabb karantén esetén előnyt élvezhet a fogyasztók között ez az étteremtípus. Pontosan mi is a ’ghost kitchen’ lényege?
Melyik franchise hálózatba érdemes befektetni? Melyik koncepció kínálja a legnagyobb profitot?
Mindenki szeretné elérni a pénzügyi függetlenséget, de keveseknek adatik meg a lehetőség. A karrier-építés nem mindig jelent megoldást, a legtöbben saját vállalkozásról álmodnak, de próbálkozásaik mégis kudarcba fulladnak. Mi jelentheti a megoldást?
Évről-évre sokan fogadkoznak, hogy végre elkezdik a fogyókúrát, elkezdenek mozogni, leteszik a cigarettát, megtanulnak valamilyen nyelvet vagy éppen vállalkozást indítanak.
Már 2020 van, de még mindig a vendéglátóhelyek nagyrésze nem tudja megfelelően megszólítani az Y generációt, pedig ez a korosztály ma már a világ népességének 30 százalékát teszi ki.
legolvasottabb
Bár hazánkban az amerikai óriás nem keres partnert, érdemes belegondolni milyen költségekkel is jár egy gyorséttermet üzemeltetni.
Június 4., 11.
Húsz éves szünet után ismét megvetette a lábát a Wendy's az Egyesült Királyságban, és vele Európában.
A franchise szervezetek célja, hogy népszerűsítsék a franchise ötletét és biztosítsák az átláthatóságot és a magas színvonalat a piacon. Sok országban a jól ismert franchise hálózatok delegálnak képviselőket a nemzeti franchise szervezetekbe.
Évről évre növekedést mutat a kiskedvenceket támogató piac, legyen szó ajándékokról, étkeztetésről vagy technológia innovációról, az állatartókra építve egyre több új biznisz jelenik meg.
népszerű a fórumban
Az értékváltás szükségessége
Idén is megrendezésre kerül a felelősen gondolkodó és cselekvő emberek éves találkozója! A "Magyar Fenntarthatósági Csúcs 2014" konferencia fókuszában a...
Új támogatás innovatív kkv-knak
Az Európai Bizottság szerdán megjelentette a Horizont 2020 keretprogram első pályázati felhívásait!! A pályázati kiírások megtekinthetőek ide kattintva. A Nemzeti...
Fiatal vállalkozók támogatása
Újabb régiókban érhetőek el a fiatalok vállalkozóvá válásának támogatása a konvergencia régiókban című pályázat kitöltőprogramjai! 2014. július 1-én a...
Még gyerekcipőben
A nagy érdeklődésre való tekintettel 2014. január 15-én megrendezésre kerül a HUMÁN-ERŐ-TÉR 2!! Jelentkezési határidő nagyvállalatok és kkv-k számára:...
A hónap végéig nevezhet honlapjával
Kihirdették "Az Év Honlapja" pályázat nyerteseit!! A pályázatra idén 333 nevezés érkezett - a tavalyihoz hasonlóan az idei évben is a legtöbb pályázat a...
Hogyan szakíthat a franchise átadóval?
Kedves Mihály! Általában a franchise vagy belépési díjat az átadott know-how (kézikönyv, képzés, stb.) és védjegyhasználati jog (plusz beletartozhatnak a...
Hogyan szakíthat a franchise átadóval?
Tisztelt Cim! A Fornetti-vel van frenchise szerződésünk amelyet most fel kell mondanunk, mert megszüntetjük az üzletet.A szerződés megkötésekor fizettünk 300000...
Eladó a MosóMedve Wash&Dry
4 MosóMedve Wash&Dry mosoda található Budapesten: III. ker., Pethe Ferenc tér 1. III. ker., Ágoston utca 3. XIII. ker., Kárpát utca 22. XI. ker., Lágymányosi utca...